Egyedi ponyva

Ponyvát a mindennapi életben szinte hihetetlen számú variációban és megoldásban felhasználhatunk. Vállalkozásunk igyekszik minden egyedi igényt kielégíteni – a legextrémebb kívánságokkal se
forduljon máshoz, a legvakmerőbb ötleteteket is megvalósítjuk.

A szöveterősítésű PVC ponyva tulajdonságait kihasználva számunkra kedvező módon alakítjuk, feszítjük, vágjuk, használjuk a ponyva anyagot, hogy az a lehető legtöbb esetben helyt tudjon
állni elképzeléseinknek, s ezáltal megvalósítsa azt, amit egy merev faló építménnyel elképzelni is nehezen tudnánk. Gondoljon csak egy egyedi méretű takarásra, burkolásra, vagy akár
egy ponyva válltáskára, esetleg a youtube-on is látható elefánt talp védő ponyva cipőre, melyet vállalkozásunk, a Ponyvamester Kft készített. Ne szabjon határt a gondolatainak! A szabással mi foglalkozunk.

Fontos tudni, hogy a ponyvakészítés témakörben gyakorlatilag nem léteznek sablonok, éppen ezért bárki bátran fordulhat hozzánk bármilyen egyedi ötletével, mi igyekszünk azt a lehető legpontosabb módon megvalósítani. Megrendeléseink zöme szerencsére egyedi munkákból áll. Ez nem azt jelenti, hogy örülünk az egyedi munkáknak, mert ennyivel drágábbak, ennyivel több pénzt tudunk „lehúzni” a vásárlóinkról ! szó sincs róla. Az egyedi elképzeléseknek azért örülünk, mert ezáltal a mi napi munkánk is változatosabb, s egyre több tapasztalatot szerzünk a jövőre nézve a ponyva –és sátorkészítés területén. Áraink természetesen nem nőnek exponenciálisan egy-egy termék egyediségével. Mindig pontos anyagköltséget számolva, a szükséges munkaórával korrigálva adjunk árajánlatunkat.

A ponyva anyagból készült termékekre elmondhatjuk, hogy könnyen szállíthatóak, különösebb szakértelem nélkül használatba vehetőek ( pl.: mobil ponyvagarázs, vagy raktársátor felállítása ), strapabíróak ( a felhasznált ponyva minőségétől függően! Mi mindig a lehető legjobb minőség-ár aránnyal bíró, átlag 900g/m2 –es ponyva anyagokat használjuk ), s könnyen tisztíthatóak.